A Kódexről

Hogyan készült?

A történet megírása és a hozzá illő forma megtalálása között több mint húsz év telt el. Ez idő alatt az „alkotó pár” formációtól az „alkotó család” állapotig jutott a Baktay Család. Így, négyük erőforrásait egyesítve váltak képessé az Aranyhaj kódex létrehozására.

"Őszi esők idején születtek Lili első rajz-tervei, velük indult az a hosszú nappalokból és még hosszabb estékből álló fáradtságos, ám annál örömtelibb folyamat, melynek eredménye ez a kötet. Már a következő év novemberében jártunk, amikor Peti egy este azt mondta: „legyen kódex!”. Ekkor felpörögtek, begyorsultak az események. Hamarosan elköteleztük magunkat a 14. század mellett, megálmodtuk az ennek megfelelő képi világot és kikísérleteztük a hozzá illő írásmódot.  Az elméleti alapozás és a tervezés után jöhetett a megvalósítás.

A középkori kódexek készítői általában birkabőrből készült, finomra csiszolt, méretre vágott pergamen ívekre dolgoztak. A félbehajtott lapokon előbb apró tűszúrásokkal és vékony vonalazással kijelölték a sorokat és a margót, azután a scriptorok rámásolták a szöveget. Ha nagy ritkán elrontottak valamit, óvatosan lekaparták a pergamenről a hibás réteget, majd újraírták. A kéziratokhoz készített pergamenek többszöri javítást is bírtak, és mindkét oldaluk használható volt. Írásra, miniatúra készítésre egyaránt tökéletesen alkalmasnak bizonyultak, tinták, olajos és vizes alapú festékek, illumináláshoz használt arany alapozók egyaránt megtapadtak rajtuk. 

Az első gyakorlati feladatunk a megfelelő hordozó megtalálása volt. Olyan felületre volt szükségünk, ami elég finom ahhoz, hogy mártogatós tollal, tintával írhassunk rá, elég jól befogadja a festéket, és lehetőséget ad a javításra is. Többféle papírral próbálkoztunk. Volt, amin szépen és könnyedén futott a toll, de festéskor meghullámosodott. Akadt vastagabb, ez remek alapot adott a képekhez, de durvább felületén elakadt a tollhegy és szétszaladt a tinta. Volt szép sima és viszonylag vastag, ez viszont iszonyatos nehezen szívta be a festéket és túlságosan sokáig tartott egy-egy szín száradása. Ráadásul egyik sem tűrte jól a hibajavítást – még a ceruzavonalak radírozása is nyomot hagyott, megváltoztatta a felületet.

Rájöttünk: jobb, ha nem versengünk az egykori kódexkészítőkkel, és inkább több lépésben jutunk el egy-egy kész kódex oldalhoz, mint hogy folyton újra és újra nekifussunk. Úgy döntöttünk, előbb külön lapon megtervezzük az oldalakat, azután a már kész és jó mintát visszük át a végleges felületre. Ezzel minimalizálni tudtuk a tervezés-javítás okozta hibákat, viszont újabb szempontot kaptunk a papírválasztáshoz. A papírnak némileg átlátszónak kellett lennie, ami nyomban egyszerűsített a mindkét oldalán használható lap problematikájával: kizárta ezt a szempontot.

Végül egy 130 grammos akvarellpapír hátulsó, simább oldalát találtuk leginkább megfelelőnek. A lapok túlságosan világos és egyenletes színét néhány napnyi türelem és egy liter erős fekete tea segítségével sikeresen eltüntettük, az átlátszóságot pedig „egyszerűen” a fényerő növelésével fokoztuk. Ó, vajon mit szóltak volna az ablakmélyedésekben kuporgó, napfénynek kiszolgáltatott egykori sciptorok, ha látják a mi 60×60 centis ledes világító lapunkat?! Mi magunk is alig hittünk a szerencsénknek, amikor december legsötétebb napjaiban örömünnepet ültünk új szerzeményünk felett! El is készült hamar a huszonegy szöveges oldal, olyan szépséges színes tintákkal, amikről Kosztolányi még csak álmodott.

Közben összeült a családi kódex-műhely iniciálé bizottsága és kiválasztotta a kisiskolások számára is felismerhető, korban és hangulatban a szöveghez illő betűformákat. Szerencse, hogy négyen vagyunk, mert bizony az iniciálé-festés egészen másfajta kézügyességet és mozgásmintát kíván, mint a szövegírás. A megfelelő anyagok és emberi eszközök birtokában ezzel is megbirkóztunk, sőt, a munka haladásáról fotósorozat készült.

Huszonegy befejezett szövegoldallal a kezünkben a miniatúrák problematikájával kerültünk szembe. Hosszasan tanulmányoztuk a korabeli szakirodalmat, s miután szívünkbe zártuk a Manesse kódex képeit, megpróbáltunk hasonló stílusban figurákat rajzolni, festeni. Nem ment. Újra próbáltuk. Alig lett jobb. Ki gondolta volna, hogy a sematikus, első ránézésre kicsit viccesnek tűnő alakok tekintetét, testtartását, finom kéztartásait, loknis haját és redőzött ruháit ennyire nehéz újraalkotni! Rengeteg gyakorlás és még több is kellett, az is alig volt elég. Végül megszülettek a rajzok, előbb fehér lapon, ceruzával, majd – karácsonyi fényünknek hála – átkerültek az elő-öregített akvarell-lapok hátsó felére.

A középkori miniatúrafestők ugyan korlátozott színskálával dolgoztak, festékeik azonban remekül fedték egymást. Például a ruhák alapjaként felvitt színeket könnyedén felülfestették a redők árnyékát adó sötétebb árnyalatokkal vagy épp a selyem csillogását mutató világosabbal. Feketéjüket remekül fedte a fehér, sötétjüket a világos. Ilyesfajta csodát mi egyik festékünknél sem tapasztaltunk, pedig alaposan bevásároltunk. Az egykori kipróbált-bevált kódex-festékek helyett tömérdek kísérletezéssel, egyesével kerestük meg a lehetőségeket a különféle mintázatok megjelenítésére. Vérmérsékletünktől és tehetségünktől függően néhol akvarell alapra vittünk fel színes tintát, néha maszkoló folyadékot használtunk, hogy a sötét színek ne fedjék el a később világosra szánt részeket, néha valamelyikünk vékony ecsettel és sok türelemmel körbefestette, amit kellett, míg máshol alkalmasabbnak találtuk az ecsetnél az üvegtollat, a temperánál a lakkfilcet. Közben kétszer kiborult az Aranyhaj színeként szolgáló Lime tinta, egyszer (akkor viszont nagy adagban) a mostoha Dark Violet-je, és egy új üvegtollra is szükség kerekedett, mert a régi kicsorbult hegyét hiába próbáltuk csiszolópapírral egyenesbe hozni. Az arcok, szemek és kezek külön feladatkört, nagyítós szemüveget és extra vékony hegyű eszközöket igényeltek. Ehhez képest szinte gyerekjátéknak tűnt a keretek elkészítése, melyeknek köszönhetően a képoldalak immár befejezettnek tűntek.

Közben alaposan eljárt felettünk az idő. Elolvadt a hó, kivilágosodtak a reggelek, új fészket raktak a ház körüli madarak. Mi is kibújtunk a kódexkészítő barlangból és útjára bocsátottuk Aranyhajat. Húsvét táján majd kilépünk vele a napra és megnézzük, hová és milyen fényt vetnek a toronyszobája ablakából látszó napsugarak."

© Baktay Júlia, Baktay Miklós, Baktay Péter, Baktay Zelka